Az idén újra a Bridgestone támogatásával került megrendezésre a Budaörsi Futófesztivál, amelynek tavaly több mint 700 résztvevője volt. Vállalatunk csapata mellett kereskedelmi partnereink és részt vettek a versenyen, ahol három táv várta a sport és a futás szerelmeseit.
A félmaratonon a profi futók indulhattak egyéniben, 21 km-en, azokat akik rendszeresen futnak, de 21 km-t egyben még nem tudnak teljesíteni a háromfős csapatok számára kiírt, 3 x 7 km-es félmaraton várta, a gyermekek pedig, akár több korosztályban is, a 2 km-es mini maraton távokon indulhattak.
Az esemény támogatásával a Bridgestone célja az volt, hogy a versenyzés mellett a családok számára is egy tartalmas, örömteli program megvalósítását segítse és mozgásra ösztönözze az autós társadalmat.
A Bridgestone közelmúltban publikált reprezentatív kutatásának eredményei arról tanúskodnak, hogy a magyar autóvezetők hetente átlagosan 5,1 órát töltenek a volán mögött, mégis mindössze csak 15%-uk sportol minden nap. Az autósok 57%-a naponta használja gépjárművét, amely még tovább nyújtja a népbetegségekhez vezető ülőpózban töltött napi órák mennyiségét.
Szakértők szerint egészségünk megőrzéséhez napi testmozgással kellene ellensúlyoznunk az üléssel töltött órákat, mégis a gépjárművel közlekedőknek mindössze 34%-a sportol tudatosan ebből a célból. Az autósok 36%-a kerékpározással, 28%-a otthoni tornával, 20%-a pedig futással igyekszik formában tartani magát.